fbpx

Életerő-karkötő

3.590Ft

Ez egy igazán különleges, hatásaiban összetett karkötő, ami összehangolja a csakrákat, ezáltal gyógyítja a testet és a lelket egyaránt, energiával tölt fel és regenerál – és nem utolsósorban az egyik legerősebb pénzmágnesként ismert ásvány. Mindenképpen érdemes elolvasni a tulajdonságait és hatásait. 8 mm-es jade, gránát és hematit, valamint egy 10 mm-es tigrisszem ásványgömbből lett megfűzve, rugalmas, áttetsző damilra.

Egyedi tervezés alapján készült kézműves termék. Ha tetszik az ékszer, de nem pontosan ilyent szeretnél, írd meg az elképzelésedet.

Rendeléskor kérlek, ne felejtsd el megadni a méretet.

A helyes karkötőméret kiválasztása 

A legegyszerűbb módja a karkötőméretünk meghatározásának, ha veszünk egy mérőszalagot, vagy ha az nincs, egy papírcsíkot vagy cérna darabot és a csuklónk köré tekerjük. Egy tollal be is jelölhetjük a méretet és azt egy vonalzó segítségével lemérhetjük. Az így kapott mérethez érdemes 1 cm-t hozzáadni, hogy a csuklónkon ne feszüljön a karkötő.

Gránát

Csakra: harmadik szem csakra
Csillagjegy: Kos, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Bak, Nyilas
Elem: tűz (vörös), föld (barna, zöld).
Színe: vörös, rózsaszín, zöld, narancssárga, sárga, barna, fekete

Jellegzetességei: a gránát hatékony energiafeltöltő és regeneráló. Tisztítja és újra energiával telíti a csakrákat. Újjáéleszti, tisztítja és egyensúlyba hozza az energiát, és higgadtságot vagy szenvedélyt hoz; attól függően, hogy mire van szükség. Azt tartják róla, hogy képes elriasztani a közelgő veszélyt, és régen védelmet nyújtó talizmánként hordozták magukkal. A gránát a legnagyobb mennyiségben előforduló kövek közé tartozik. Különböző fajtái vannak, attól függően, hogy milyen ásvány alkotja; s mindegyiknek egyedi tulajdonságai vannak az általános jellegzetességek mellett.
A gránát felébreszti a szerelmet és a ragaszkodást. Egyensúlyban tartja a szexuális vágyat, és mérsékli az emocionális diszharmóniát. A vörös gránit különösen serkenti az irányított kundalini energia felemelkedését, és növeli a szexuális potenciált. Ez az elkötelezettség egyik köve.
A gránátnak nagy hasznát vesszük krízisben. Különösen a kilátástalannak tűnő helyzetekben nyújt segítséget vagy amikor az élet darabjaira hullik szét, vagy trauma következik be. Fokozza, aktivizálja és erősíti a túlélési ösztönt; bátorságot és hitet ad a reménytelennek látszó helyzetekben. A gránát hatására a válság kihívásba fordul át. Nehéz időkben biztosítja a közösség támogatását.
Szoros kapcsolatban áll az agyalapi miriggyel; elősegíti a mindenre kiterjedő tudatot és az előző életek felidézését. Aktivál más kristályokat, erősíti a hatásukat. Tisztítja a negatív csakraenergiát.
A négyzetes metszett gránátokról azt tartják, hogy üzleti ügyekben sikert hoz.

Pszichológiailag: a gránátok pontosabbá teszik önmagunk és mások megfigyelését. Lebontják a mélyen belénk ivódott viselkedésmintákat, amelyek tovább már nincsenek hasznunkra; segítenek elkerülni a nézetkülönbségeket vagy a nem tudatosan gerjesztett szándékos ellenkezést.

Mentálisan: megkönnyíti a haszontalan, elavult vagy régi ötletek elvetését.

Érzelmileg: a gránát megszünteti a gátlásokat és a tabukat. Megnyitja a szívet, és önbizalommal ruház fel.

Gyógyhatása: a gránát regenerálja a testet. Serkenti az anyagcserét. Gyógyítja a gerincet és a sejtek rendellenességeit; tisztítja és újra energiával tölti fel a vért, a szívet és a tüdőt; és megújítja a DNS–t. Elősegíti az ásványi anyagok és a vitaminok hasznosítását.

Hematit

Csakra: gyökércsakra
Csillagjegy: Bak, Kos, Skorpió, Vízöntő
Színe: ezüst, vörös

Jellegzetességei: A hematitnak elsősorban földelő– és védőhatása jelentős. Megteremti a test, a szellem és a lélek harmóniáját. A testen kívüli utazáshoz használva védelmezi a lelket, és újra a testbe földeli. Erős benne a jangelem, egyensúlyba hozza a meridiánokat, és helyre állítja a jin egyensúlyát is. Megszünteti a negatívvitást, és megakadályozza, hogy negatív energiák lépjenek az aurába. Újrateremti a test nyugalmát és harmóniáját. Úgy tartják, hogy a hematit hasznos a jogi ügyekben.

Pszichés hatás: a hematit erős. Támogatja a bátortalan nőket, növeli az önérzetet és a túlélő képességet, fokozza az akaraterőt és a megbízhatóságot, magabiztosságot ad. Ez a kő semlegesíti az önkorlátozást, tágítja a lehetőséget, gazdagítja az egyéniséget. Jótékony hatású a szenvedélybetegségek és a kényszer legyőzésében. Felhívja a figyelmet az életünket irányító beteljesületlen vágyakra. Hatékonyan kezeli a mértéktelen evést, a dohányzást és a mértéktelenség minden fajtáját. A hematit segít abban, hogy beletörődjünk a hibáinkba és a tanulással együtt járó tapasztalatokként fogadjuk el azokat, s ne szerencsétlenségként.

Mentálisan: a hematit javítja a figyelem összpontosítását és a lényeglátást. Erősíti az emlékezetet és az eredeti gondolatokat. A figyelmet az alapvető túlélési szükségletre irányítja, és segít megoldani mindenféle problémát. Támogatást jelent a matematika és a technika tárgyak tanulásához.

Fizikailag: a hematit szorosan kötődik a vérhez. Újjászervezi, erősíti és szabályozza a vérellátást. Kivonja a forróságot a testből.

Gyógyhatása: segít az olyan keringési problémákon, mint amilyen a Reynaud–kór, és a vér betegségein, például a vérszegénységen. Fokozza a vesék vértisztító hatékonyságát, regenerálja a szövetet. Serkenti a vas felszívódását és a vörösvérsejtek képződését. Jótékonyan hat a lábgörcsre, az aggodalmaskodásra és az álmatlanságra; közreműködik a gerinc kiegyenlítésben és a törések gyógyításában. Elixírként lázcsillapításra használható.

Tigrisszem

Csakra: köldök csakra
Csillagjegy: Kos, Bika, Ikrek, Oroszlán
Elem: föld, némi levegő
Színe: barna–sárga, rózsaszín, kék, vörös

Jellegzetességei: a tigrisszem összekapcsolja a Föld energiáját a Nap energiájával, magas rezgésállapotot hozva ezzel létre. A harmadik szemre téve a földjegyekben született embereknél nyilvánvalóvá teszi az extraszensz képességeket, kiegyensúlyozza az alsóbb csakrákat, serkenti a kundalini energia emelkedését.
A tigrisszem védelmet nyújtó kő: hagyomány volt, hogy különféle átkok elleni talizmánként hordták. Megmutatja, hogy miként éljük megfelelően a hatalommal és előhozza az integritást. Megkönnyíti a célok megvalósítását, segít felismerni belső erőtartalékainkat és biztosítja a tiszta szándékot. A napfonatcsakrára téve kitűnő azoknak, akik nem a földön járnak és nem elkötelezettek. A tigrisszem földeli az akaratot, és elősegíti a megnyilvánulást. A változást a fizikai testhez erősíti.

Pszichológiailag: a tigrisszem rendbe hozza az önértékelési zavarok, az önbírálat és a blokkolt kreativitás következményeit. Segít felismerni a tehetséget és a képességeket, no meg a hibákat is, amelyeket jó lenne legyőzni. Bármilyen függőségben szenvedőt támogat abban, hogy változtatni tudjon eddigi életvitelén.

Mentálisan: összeköti a két agyféltekét, és lehetővé teszi, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket. Segít összegyűjteni a felbukkanó információkat, és megtalálni közöttük az összefüggéseket. Előmozdítja a dilemmák és a belső konfliktusok megoldását, főleg azokat, amelyeket a hiúság és a csökönyösség idéz elő. Különösen hasznos a mentális rendellenesség és a személyiségzavarok gyógyítására.

Érzelmileg: kiegyensúlyozza a jin– és a jangenergiát, valamint energiával tölti fel az érzelmi testet. Mérsékli a depressziót és felderíti a hangulatot.

Gyógyhatása: jótékonyan hat a szemre, és fejleszti a sötétben való látást; gyógyítja a torok és a nemzőszerveket, valamint feloldja a szűkületeket. Hasznos a törött csontok helyrehozatalában is.

Jade

Csakra: szakrális csakra, napfonat csakra, gyökér csakra
Csillagjegy: Mérleg, Halak, Rák
Jellegzetességei: a jade a tisztaság és a nyugalom jelképe. Keleten nagyra értékelik, a lelki béke bölcsességét jelképezi. A szívcsakrával társítják, növeli és táplálja a szeretetet. Védelmet nyújt, távoltarja az ártalmakat. Azt tartják róla, hogy vonzza a szerencsét és a barátságot.

Pszichológiailag: a jade stabilizálja az egyéniséget, létrehozza az ész és a test egységét. Növeli az önállóságot.

Mentális hatása: megszabadít a negatív gondolatoktól, és nyugtatja az elmét. Ötletekre sarkall, egyszerűbbé és érthetőbbé teszi az elvégzendő feladatokat, így azonnal hozzáfoghatunk az elvégzésükhöz.

Érzelmileg: a jade az álom köve. A homlokunkra helyezve jó meglátásokat sugalló álmokat hoz. Elősegíti az érzelmi felszabadulást, s elsősorban az ingerlékenységet szünteti meg.

Spirituálisan: a jade tisztító kő, támogatja a szervezet szűrő és kiválasztó feladatot ellátó szerveinek a működését. Különösen a vesék számára hasznos. A jadeitnek és a nefritnek ugyanazok a gyógyító tulajdonságai, ám az egyes szinteknek egyedi sajátosságaik vannak.

Gyógyhatása: jótékony a vesékre és a mellékvesére, eltávolítja a méreganyagokat: újjászervezi a sejteket, gyógyítja a műtéti összevarrt sebeket. Fokozza a termékenységet, segítséget jelent a szülésnél. Egyensúlyban tartja a testfolyadékokat, a víz–só/sav–lúg arányát.

Amit az ásványok hatásáról általában tudni érdemes

Minden fizikai testnek, így a gyógyító ásványoknak is van saját rezgésük. Amikor a gyógyító ásvány bekerül az ember aurájába, ez a rezgés hatást fejt ki az emberi test energiamezőjére. A gyógyító kövek rezgése feloldja az energiamező blokkjait és semlegesíti a negatív rezgéseket. Szerveinknek más-más rezgésük van testünkön belül, ezért a különböző szervi problémákra más-más gyógyító kő való. Ha egy szervünk megbetegszik, az az adott szerv energiaháztartásának felborulásával jár együtt. A megfelelően kiválasztott kő segít a beteg szerv eredeti rezgésének visszaállításában, s ezzel támogatja annak gyógyulását.

A gyógyító ásványok működésének tudományos magyarázata is van: a kristályok, ásványok is atomokból és molekulákból állnak. Az egyes részecskék hatással vannak egymásra, és ez a hatás energiát fejleszt. Természetesen nem akkorát, hogy az meghajtson egy villanymotort, de ezek a mikroenergetikai áramlások  hatással vannak más fizikai testekre, így ránk, emberekre is.

A spirituális megközelítés szerint a kövek a tudatosságra és a lélekre hatnak. A kő energiát, sugallatot áraszt, amelyek által az emberben új felismerések születnek. Feloldódnak a mentális blokkok, és a gyógyító ásványok hatására pozitív gondolatok születnek.

Összességében nincs jelentősége, hogy melyik magyarázatban hiszünk, az ásványok gyógyító hatását évszázadok óta megfigyelések bizonyítják.

A kövek tisztítása

Ahogyan a gyógyító kövek kapcsolatban lépnek más testekkel, azok rezgése is visszahat rájuk. Ezért nagyon fontos, hogy megbízható, tiszta helyről származó köveket viseljünk.

Megfigyelhető, hogy amikor egy kő segít viselőjének valamely problémáját megoldani, a kő elszíneződik. Ennek ezoterikus magyarázata, hogy az emberi tudat, vagy másképpen az ember gondolati mintázata alacsony frekvenciájú rezgéseket bocsát ki. Ezek a rezgések hatással vannak a kő saját rezgésére, áthangolják őket. A tudományos magyarázat szerint az elemi részecskék rezgésének megváltozása hatással van a kő kristályszerkezetére, ezért változik meg annak színe.

Mivel a kövek tárolják ezeket az úgynevezett rossz energiákat, rendszeres időközönként meg kell tisztítani őket.

A kövek tisztításának több módja is van, mi most a két legelterjedtebb módot írjuk le.

Tisztítás folyó vízzel

A követ tartsuk hideg, vagy langyos folyó víz alá néhány percre. Ennek időtartama sok mindentől függ, minél hosszabb ideig volt egy kő egy negatív hatásnak kitéve, annál tovább érdemes a vizet ráfolyatni. Több forrás is megerősíti, hogy a követ addig kell a folyó víz alá tartani, amíg megérzed annak tisztaságát. Hogy ez pontosan milyen érzés, leírni nem lehet, csak megtapasztalni.

A porózus köveknél (mint pl. ápisz lazuli, angelit, malachit) csak óvatosan szabad a folyó vizes tisztítást alkalmazni. Ezeket a köveket zárd a markodba, és úgy tartsd a víz alá. A víznek nem feltétlenül kell kővel érintkeznie, hiszen valójában a víz ősi energiája az, amely a tisztítást végzi.

Tisztítás sóval

A legelterjedtebb tisztítási módszer a sóval való tisztítás. Ennek is több módja ismert.

  1. Tegyük tiszta, adalékanyag mentes tengeri sót egy üvegtálkába, és takarjuk le egy pamut anyaggal. Erre helyezzük a követ, és hagyjuk ott egy éjszakára! Sose temessük bele a sóba a gyógyító ásványt, mert egyes kövek szerkezetét károsíthatja a só.
  2. A tűzzel és sóval való tisztítás során kősó mécsest, vagy só lámpát használunk. A tűz felerősíti a só hatását, és ilyenkor egy a tűz, mint természeti elem hatását is használjuk.

 

A helyes karkötőméret kiválasztása 

A legegyszerűbb módja a karkötőméretünk meghatározásának, ha veszünk egy mérőszalagot, ha az nincs, egy papírcsíkot vagy cérna darabot és a csuklónk köré tekerjük. Egy tollal be is jelölhetjük a méretet és azt egy vonalzó segítségével lemérhetjük. Az így kapott mérethez érdemes 1 cm-t hozzáadni, hogy a csuklónkon ne feszüljön a karkötő.

Leírás

Tigrisszem, gránát, malaysia jade és hematit karkötő, HamSa köztessel.